Huu. Eszembe jutott, hogy régen, nagyon régen egy oldalra feltettem néhány versemet. Nem most íródtak, hanem úgy közel 8 évvel ezelőtt. De akinek van kedve olvassa el. Nagyon meghatódtam a hozzászólásokon, amiket csak most láttam, és, hogy mennyi embernek tetszettek akkor ezek a verseim. 🙂
Gondolj majd rám..
Gondolj majd rám…
Mikor lenyugszik a nap,
Mikor fájón tör rád az alkonyat,
Mikor álmatlan éjszakáidon eszedbe jutok,
Mikor veled lenni többet már nem tudok,
Mikor eső verdesi az ablakod,
Gondolj majd rám…
Mert a szívem már nem birtoklod.
Emlékezz…
Arra, hogy milyen jó volt,
Mikor az élet az utadba sodort,
Mikor a szádat csókoltam,
Te voltál az álom, amit megvalósítottam…
És mikor már minden jót feledtél,
Emlékezz, velem mennyit nevettél.
Álmodj velem…
Mikor már senki nem fogja a kezed,
Mikor már fáj, hogy az enyémet elengedted.
Akkor mikor kezded az arcom feledni,
És mikor már nem tudod milyen őszintén szeretni.
2007. július 26.
Múló kín
Már nem szeretlek…
Szívem hangja már nem dalolt,
Csupán egy néma dal hangja szólt,
Azt súgta, hogy nézzek rád újra, nézzek a szemedbe!
Én megtettem, és a lelkem a reményt már nem kereste…
Túl vagyok rajtad, tudom és érzem,
S a szívembe most ez a legnagyobb vétkem.
Hisz az első szerelmet az ember nem könnyen feledi,
De már nem hiszem, hogy lehet valakit örökké szeretni.
Mert te megmutattad nekem, milyen, ha nem teljesül egy álom,
Most már újra a valóságot látom.
Nincsenek szikrák, elhamvadt a láng is,
A lázas fájdalom elmúlt magától is.
Mert ha a közelbe vagy, többet már nem kavarsz fel!
Bár még mindig nem búcsúztam el,
De már nem fogok,
Hisz igazzá vált a játék,
Bár még néha fájt még,
Eljátszani mindig ugyanazt, hogy nem ismertelek,
De igaz lett, hisz az emlékek már nem kísértenek!
Csak most már semmi sem számít,
Mert lecsengő mosolyod immár nem ámít!
2007. november 11.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: