Körökbe írva
Sétálok az ösvényen, járom a végtelen köröket,
Várlak és nem jössz, nem jössz vissza már sosem.
A hitem egyre fogy, és a fogy a bor is a pohárban,
Nem jössz vissza már, úgy mint korábban.
Éget a nyári meleg, de szívem mint a jég,
Nem olvad, nem olvad már rég.
Fekszem a fűben, bámulom a csillag nélküli eget,
Nem tartogat, nem tartogat nekem semmi egyebet.
Eltűnt a Hold is szem elől tévesztettem,
Valahol lekanyarodtam az útról, valahol elvesztem.
Hűsít az esti szellő, már már vacogok egészen,
Nem tudom már mikor, utoljára mikor is szerettem.
Közönyökkel teli mosolyt erőltetek magamra,
Mindig, ha újra, újra reménykedtem, a közepén maradt abba.
Már az emlékeim is kopnak, pedig belőled már csak az maradt,
Ami a fejemben élt, eltűnt már rég, rég a sok üres szavad.
Mintha meg sem történt volna, összemosódtak a képzelettel,
Már nem tudom, hogy mit hittem, mit hihettem el.
Várom az őszt, a szomorú őszt, a levelekkel és színekkel telit,
Hátha megrohamoz, megrohamoz téged is ami engem elmerít.
Már nem is küzdök, nem jön a boldogság úgysem, naplementék mentén,
Hiányzik valaki, de hogy ki, már nem, én már nem emlékszem.
Elfeledtem, hogy szerettek, elfeledték, hogy szerettem,
Valakinek valaha én is talán úgy mint te voltál nekem,
a minden, a minden lehettem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: