Miért viselkedünk ellentétesen, miért nem éljünk meg azt amit érzünk? Nem sírunk, ha valami fáj, nem adjuk
ki magunkból a szomorúságot, ha csalódunk valakiben, csak halkan nyelünk egyet, nem öleljük meg elégszer a
családunkat, a barátainkat, nem táncolunk önfeledten, és nem mosolygunk szívből ha boldogok vagyunk, és
félünk szeretni, igazán szeretni valakit, mert ha kiadjuk az érzelmeink, akkor kiadjuk magunkat, akkor
megsérthetnek, és sérülhetünk, ezért inkább a sértetlenséget választjuk, a józanságot, a sebek helyett.
Szerettem én valaha is őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a mérhetetlen gyötrelmet, hogy nem lehet enyém és én nem lehetek övé? Szerelem. Ez nem csupán egy érzelem, hanem ez az egyetlen olyan érzelem, amit nem hagyhatsz ki az életedből. Amit muszáj, hogy megtapasztalj, a részese kell, hogy legyél. Mert szerelem nélkül nincs élet. De ahhoz, hogy szeress, élned is kell. A szerelem nem ismer határokat, nem szab kereteket, nem tűr béklyókat, és nem tudod elrejteni. Ne csak a felszínen élj, mindig láss a dolgok mögé. Élj. Szeress. Légy ez kicsit őrült,cselekedj. Inkább bánjam, hogy minden érzelmem kiadtam, mint, hogy éljek csöndben az érzéseimmel egymagamban.
Tudok mikor élsz igazán? Mikor megtapasztalod a fájdalmat, a szíved diktálta logikátlannak tűnő szabályok szerint cselekszel, vele szemben pedig az az ész van elnyomott érvekkel. Sorold a hibáid, azt kérte. Türelmetlen, makacs, és az, hogy nem tudom elrejteni az érzéseimet, az arcomra vannak írva. De hát ez mióta hiba, kérdi ő, és rájövök, hogy nem bántam meg. Nem bánom a kiborulásaimat, azt, hogy kimondtam ami és akkor fájt. Volt, akiről lepergett, volt aki meg sem hallgatott, de én akkor is elmondtam. Volt minden, átsírt éjszaka, búcsú enyhülés, odavetett szavak, kétségbeesett telefon, kiborulások és sok-sok könny… Minden és minden, amit valaki megtesz, ha épp
szerelmes. Megtapasztaltam azt is, hogy milyen az ha fáj, hogy így tud fájni. Hogy nem csak a boldogság van, vagy a
boldogság után, hirtelen már nincs semmi, csak a zuhanás. Ma már tudom, sok minden van, és mindig is lesz. Vannak akik könnyen esnek szerelembe és ugyanilyen gyorsan ki is ábrándulnak, szalmaláng volt, mondják. Az igaz szerelem nem ilyen. Mert az kifacsarja a szíved, átformálja a lelked, elhagyod a józanságod, eszeveszett cselekedetekre vetemedsz. Te érezed már? Tudod, milyen milyen is igazán szeretni?
Nem csak a testiséget akarod, hanem őt, minden kis tökéletlenségével együtt. Vannak, akik kikerülik, hárítják a szerelmet, sosem kerülnek túl közel, a felszínt kapargatják, jó nekünk ez, szép is, könnyed, semmi fájdalom. Ők azok akik sosem élnek igazán, nem mernek lépni, félnek a csalódástól, ezért sosem térnek le az útról, egy vonalon haladnak, a jól ismert ösvényeken, ha valami eltér menekülnek, sarkon fordulnak, csak eltévedtem, mondják, és nem tudják, vajon a boldogságot, az igaz szerelmet hagyták veszni éppen. Ha szeretsz, szeress tisztán, őszintén, nyílt lélekkel, ne félj, attól, hogy elesel. Hagyd, hogy átjárjon, hogy megtörténjen, és soha ne bánd meg! A szerelem őrültség mondják és tényleg igaz. Olyan euforikus állapotba kerülsz, hogy egyszerre lebegsz, repülsz és zuhansz. Ha meg akarod magyarázni nem fog sikerülni. Mert a szerelemre nincs ok, nincs magyarázat, az egyetlen olyan érzelem, ami minden más érzelmet magába tud foglalni, hiszen egyszerre vagy boldog, kíváncsi, álmodozó, szomorú, félsz, rettegsz, de közben mindent akarsz, mindent akarsz belőle. Ha nem viszonozzák, akkor is megéri, mindig.
“A szerelem, az, mikor a szél meglebbenti a függönyt,
nem a szél, nem a függöny, hanem a lebbenés.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: